A szovátai Szent József Gyermekotthon önkénteseinek honlapja
Főmenü
     
Önkénteseknek
     
Tudsz segíteni!
     
Adományozóknak
     
Szavazás
Voltál már a szovátai gyermekotthonban?

Igen
Nem, de tervezem
Nem, és nem is tervezem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
A gyermekotthonról

Szováta egy nagyon fontos, szimbólum jellegű létesítmény: Az ingatlan megvásárlására a magyarországi gyermekek gyűjtötték össze a pénzt, a Magyar püspökkari konferencia kezdeményezésére. A Gyulafehérvári Egyházmegye a Szent Erzsébet napi gyűjtésből komoly összeget ajánlott fel az ingatlan felújítására és Németországban is gyűjtést szerveztek. Ebből kezdhettük el a kilenc lakrész kialakítását.

Az első lakrészt Isten segítségével 2003-ban be is fejeztük és így Pál Mária vezetésével, szeptember 15.-én, 10 gyermekkel be is indulhatott a szociális bentlakás.

A már nagyon előrehaladott állapotban levő ház azonban 2004 nagypéntekére virradó éjszaka leégett. A romok eltakarítása után megkezdődött az újjáépítés. 2005 szeptemberében szenteltük fel új otthonunkat.

 

 



Újdonság:

 

Örömmel számolhatok be, hogy megszületett a Szent Ferenc Alapítvány szovátai önálló fiókja, Szent József Otthon névvel, ez a román törvények előtt is önálló jogi személy, külön bankszámlával, könyvelővel, igazgató tanáccsal.

 

Az igazgató tanács három tagja: Pál Mária, Polotca Katalinnal és jómagamból áll, az ottani könyvelőnket Sebe Vilmának hívják. Hétfőn voltam náluk, és aláírtam 30 munkaszerződést, a Szovátai otthon nevelőinek a munkakönyve mostanig Déván voltak, most az övéké is átkerül Szovátára, a régebbi napközi otthonos nevelőknek is elkészült a munkakönyve.

Megnyílt a szovátai önálló iroda, és elkezdte termelni a bürokráciának véget nem érő papír halmait. Fontos, hogy a szervező, irányító munka együtt fejlődjön a gyermekek között végzett munkával, mert másképpen könnyen olyanok leszünk, mint a dinoszauruszok, hatalmas testtel, de roppant kis irányító szervvel, és ez a túlélési esélyeinket veszélyeztetné.

Új helyzet, de fontosnak láttuk, a pályázatok, gyámhatósági papírok, a TVA, magyarul ÁFA visszaigénylések, megannyi hivatalos papír intézése érdekében ezt a lépést megtenni.

Az új bankszámlaszámok:

 

USD – RO 19 RNCB 0192 0695 4554 0003

HUF – RO89 RNCB 0192 0695 4554 0004

EUR – RO46 RNCB 0192 0695 4554 0002

RON – RO73 RNCB 0192 0695 4554 0001

 

Úgy gondoljuk, hogy így jobban hozzá férünk az állam által a bajban lévő gyermekeknek szánt pénzekhez. Remélem, hogy az új kihívásokkal szerencsésen meg is fogunk tudni birkózni, és több lesz a haszna, mint a terhe ennek a lépésnek. Amennyiben pozitív tapasztalataink lesznek, akkor megfontoljuk, hogy Tusnádon is meglépjük-e ezt a lépést.

Mi mást mondhatnék, mint, hogy Isten áldása legyen ezen az új szervezési, irányítási, logisztikai központon, hogy munkájukat a székelyföldi bajba jutott gyerekek érdekében eredményesen tudják végezni.

Szeretettel kérlek, hogy ti is imádkozzatok ezért az új hajtásért.

 

Szeretettel, Csaba t.

 

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Egyéb emlékek
     
Látogatók
Indulás: 2007-02-21
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre